Karácsonyra egy rendkívüli ajándék érkezett számomra. Egy élő nyuszi. Mindig szerettem volna kapni egyet, mert a nyúl a kedvenc állatom. Elneveztem Sütinek a zsemlebarna törpenyulamat, kinek egyik füle lekonyul, a másik pedig föláll. Az ő életéről írok ebben a blogban.

Az első néhány napban rengeteg dolgot megtapasztaltam. Legfőképpen azt, hogy milyen ari és hogy milyen sok gondozást igényel. (A gondozás nem az etetés, hanem a játszás.) Tehát mikor kiveszem a ketrecéből, és beviszem a szobába játszani, egy-két zsepit elő kell szednem, arra az esetre, ha a szőnyegre piszkít. (A legrosszabb eset eddig az volt, hogy az ágyamra pisilt.) Mivel Sütit csak 7 hetesen kaptam meg, és én 10 éves vagyok, szeretem dédelgetni. (Ő is szereti.) Az udvarra, még csak egyszer vittem ki, de szerintem nem kedveli. És még annyit: a lakásban szeret futkározni.

Ezek az első tapasztalataim.